Schulcz József polgármester

"Kedves ismerőseim!

Nem véletlen a megszólítás, mert ez Nektek szól! Azoknak, akiket érdekel a véleményem.


Elsőként szeretném megemlíteni, hogy magánvéleményről van szó, és emellett szeretném felhívni a figyelmet egy XXI. századi jelenségre: Az interneten számtalan információ kering mindenről (is). Ezek közül iszonyatosan nehéz kiszűrni a valóban releváns információkat. Pl. a koronavírussal kapcsolatban nekem is kb. fél napomba kerül megírni egy ilyen posztot, hogy lelkiismeretem szerint csak olyan információkat osszak meg veletek, amiknek a forrásában megbízom. Nyilván ha laikusként házat építek, mindenféle statikai információnak utána nézek a neten, mert érdekel és rám tartozik, de nyilván az építkezés előtt konzultálok egy szakemberrel, akivel jókat nevetünk egy jó részén annak, amit erről a neten találtam, majd megbízok benne és semmiképp nem osztogatom meg a neten azt, amit találtam, még akkor sem, ha logikusnak tűnik!

Ezért itt lenne mindenki számára az első feladat: Ne osszatok meg mindent, ami a szemetek elé kerül. Elsősorban informálódjatok, méghozzá igyekezzetek megfelelően, jó helyről. Ehhez néhány tanács: Felejtsük el az összeesküvés elméleteket, most nem azokat az időket éljük, hogy ezeknek a hírértékére alapozzunk. Hallgassunk interjúkat olyan szakemberektől, akik feltételezhetően értenek ehhez (témaközeli a végzettségük, akiket felkértek ilyenre, akik letettek már valamit az életben ezen a téren). Igyekezzünk hivatalos forrásokból informálódni ne mások facebook oldaláról (igen, aki engem nem ismer az ne az én facebook bejegyzésemből informálódjon, mert nem lehet biztos az információ hitelességében). Olvassuk a WHO oldalát, az országos epidemiológiai szervezeteket, szakmai nyilatkozatokat. Ne olvassunk blogokat, olyan képeket osszunk csak meg, aminek a forrásában biztosak vagyunk és megbízható.

Másodszor pedig szót kell ejtenünk a szociális hatásról. Teljesen érthető a fellendült érdeklődés és valamilyen szinten egy megfogalmazódó félelem is. A kérdésre, hogy van-e ok pánikra azonban a leghatározottabb válaszom, hogy NEM, NINCS! Pánikra akkor se lenne ok, ha esetleg válság helyzet lenne, akkor se, ha vészhelyzet van, akkor sem, ha valós veszély fenyegetne, a pánik ugyanis minden esetben káros és csak ront a helyzeten. Ezt kell magunkban tudatosítani és higgadtan állni a helyzethez. Igen, ez a legtöbb embernek nehéz, azonban ne felejtsük el, hogy az indokolatlan válaszreakciókkal másokat is ez irányba vezetünk, tehát nem csak egyéni felelősségünk, hanem társadalmi is fegyelmezetten viselkedni. Néhány kérdésre válaszul összefoglalva számításba kell vennünk néhány dolgot:

A koronavírus egy gyilkos új kór? Ez hogy lehet, hiszen eddig is volt már koronavírus pl a tehenekben.

Erre a kérdésre sajnos egy kifejtős válasz fog érkezni, hogy mindenki tisztában legyen a koronvaírusokkal és ne legyen démonizálva a koronavírus mint vírus. A Coronaviridae egy vírus család, aminek az Orthocoronavirinae alcsaládjába tartozó vírusokat hívjuk koronavírusoknak. Ezek számos vírus fajba sorolhatóak. Van kutya koronavírus, van tehén koronavírus, és igen 7 fajta embereket is fertőz. 4 ilyen koronavírus faj állandóan jelen van az emberi szervezetben és abban az esetben, amikor leromlik az immun rendszerünk, ezek felszaporodva okozzák (többek között) az úgy nevezett nátha betegséget (kb 200 másik vírussal együtt pl rhinovírusok, adenovírusok, parainfluenzavírusok, stb.). A maradék 3 vírus a SARS-1 a MERS és a SARS-2. Ez utóbbi (a SARS-2) okozza most a COVID-19 betegséget. Ez egy új vírus, feltételezhetően nem rég adaptálódott az emberekbe, ezért nincs természetesen kialakult immunitás, hozzá kell szokjon a szervezet, az immunrendszer meg kell küzdjön vele amíg nincs piacon megfelelő vakcina. Ez kevésbé veszélyes (relatív) mint a SARS-1 vagy a MERS. Sajnos azonban a lappangási ideje hosszabb és a fertőzési rátája is elég magas, ezért okoz ilyen nagy galibát. Vagyis persze lehetne sokkal jobb (pl rövidebb lappangási idővel és fertőzési rátával, vagy sokkal rosszabb, pl nagyobb mortalitással).

Meg kell ettől ijednünk?

Igen is meg nem is. A számok elég csúnyák. Két okból döntöttek a világ-járvány kihirdetéséről. Az első a fent említett számok. A második pedig az attól való jogos aggodalmuk, hogy néhány ország nem megfelelően kezeli a helyzetet, vagy nem tartják be az általuk javasolt protokollokat. Na ettől lehet félnünk (erről később, hogy nekünk mi a feladatunk). Ez egy kontrollálható járvány! De tenni is kell érte.

Számok (most nem bontom korosztályokra, tudjuk, hogy az idősek nagyobb veszélyben vannak): Jelenleg úgy néz ki, hogy a fertőzöttek kb 81%-a átvészeli a kórt enyhébb vagy közepes tünetekkel, otthon ki is tudja kezelni. Kb 14% megbetegszik és orvosi, vagy kórházi ellátásra szorul, míg kb 5% súlyosan betegszik meg, intenzív ellátásra szorul. A halálozási arány egy nagyon nehéz szám, nem is igazán lehet meghatározni most, annyi azonban világos, hogy nagyon nagy különbség van a kiemelten veszélyeztetett országok között. Míg Iránban kb. 4%, Kínában 3,9%, Dél-Kóreában csupán 0,8% az összes fertőzöttre viszonyítva. Mi ennek az oka? Az egészségügyi ellátás és az ország/polgárok felkészültsége, az ellátás minősége és a polgári fegyelem. Természetesen ismét kiemelem, hogy a számok nem pontosak, nagyon sok minden, pl. az is nagyban befolyásolja, hogy az adott országban mekkora a szűrés. Ugyanis a halottak száma fix, a szűrések száma viszont nagyon különböző. Ezen számok értékeléséhez vizsgálni kell az egy lakosra jutó szűrések számát is, de ez bonyolult, nem megyünk bele.

Jogos-e akkor ez a nagy felhajtás?

Igen, az. Attól függetlenül, hogy nem feltétlenül egy Ebola vagy SARS-1-es járványról van szó, ezek azok az intézkedések, amikkel meg lehet állítani, de legalábbis csökkenteni a vírus terjedését. Az emberek az elmúlt évtizedekben egyre jobban ahhoz szoktak hozzá, hogy önállóan dönthetnek a legtöbb dologról. Elszoktak tőle, hogy utasításokat kapnak. Most nagyon fontos, hogy betartsuk azokat az akár apró jelentéktelennek tűnő dolgokat vagy akár szinte személyes szabadságunkat korlátozóakat, amikre utasítanak bennünket. Ugyanis ezekkel lehet elérni a fertőződés esélyének csökkenését. A WHO így fogalmaz: „Azok az országok, amelyek feladják most a koronavírus monitorozást és az alapvető közegészségügyi intézkedéseket, sokkal súlyosabb problémákkal fogják szemben találni magukat.”

Miért fontos odafigyelni a megelőzésre és a higiéniára, mi múlik rajtunk?

Nem feltétlenül azért kell odafigyelnünk, mert ez a betegség súlyosan érint feltétlenül bennünket személy szerint. Azonban akár tünetmentes hordozóként is megfertőzhetünk olyan súlyosan beteg, idős, vagy fogékony hozzátartozónkat, embereket akiknek ez a betegség súlyos problémát okozhat. Hogy egyértelmű legyen: Ha odafigyelünk és betartjuk az általános kéréseket, csökkenteni tudjuk a vírus terjedését, nem szakad hirtelen mennyiségű ellátandó beteg az egészségügyre, többet tudnak ellátni és többet tudnak megmenteni, illetve kevesebb lesz a megbetegedett ember a járvány lecsengéséig. Fontos megjegyeznünk, időt kell nyernünk!

Mi fog történni, hogy néz ki egy járvány?

Megjelenik a vírus, el kezd terjedni emberről emberre, egyre több fertőzött lesz, aztán lesz egy csúcspont, amikor a fertőzöttek száma el kezd csökkenni. egyre több ember védett a vírus ellen, így terjedni sem tud olyan iramban, és végül lecseng a járvány. Ezt egy haranggörbeként kell elképzelni, ami minél laposabb annál jobb. Ezt befolyásolhatja nagyon sok minden, többek között az emberek fegyelme.

Tényleg ér valami a kézmosás? Miért szajkózzák állandóan, hogy mossunk kezet, hát nem alapvető?

Hát nem. Sajnos nem az. Azért mondják ennyien, ennyiszer, ennyi fórumon, mert az alapos szappanos kézmosás valóban nagyon sokat segít, és mert bármilyen alapvető, sajnos sokan nem végzik rendszeresen. Semmelweis Ignác annak idején anyák ezreit mentette meg a kézmosás „feltalálásával”, azóta ez egy szükséges macerává vált az ok-okozati tények ismeretének átadása hiányában. Röviden a szappan elpusztítja a kézen lévő mikroorganizmusok nagy részét. Azért a kezünk van főszerepben, mert azzal fogdossuk magunkat és másokat, valamint a metró kapaszkodóját sok 100 másik utastársunkkal együtt. Ehhez hozzá tartozik, hogy valójában az arcunk is egy elég fontos fertőzési forrás, így a kézmosás mellet legalább hazaérkezéskor, és ha otthon vagyunk mossuk meg az arcunkat is. Szappannal. Igen.

Mit tehetünk mi?

A sok jótanácson kívül ami úgyis kering már a neten ezer felöl (pl kézmosás…), amit én javasolok, az az, hogy:

1. Utazás közben igyekezzünk nem mobilozni. Tudom, hogy szentségtörő vagyok, de elképzeltétek, amikor utazol a buszon, megfogod a kapaszkodót (amit előtted mindenki (is) megfogott), előveszed a mobilod, kezet cserélsz, nyomogatod, majd hazaérsz, jóóóól megmosod a kezedet, mert állambácsi, doktor úr, a zállatorvos és Marcika azt mondta, majd jól felhívod anyukádat, hogy elújságold a legújabb híreket a koronavírusról és az ARCODHOZ EMELED a mobilt? Amiért küzdöttel egész nap (kézmosások tucatja, kézfertőtlenítés, az arcod babrálásának már-már lehetetlen visszatartása…), az 1mp alatt semmivé válik. Az okostelefonok nagy üvegkijelzőjén ugyanis ugyan olyan zsírréteg rakódik le, mint ami a kezeden van és bár nem ugyan akkora mértékben, mint maga a kezünk, de melegágya a kórokozóknak. Ergo: Ha lehet, ne mobilozz a tömegközlekedési járműveken, vagy ha nem tudod megállni (mert ez a XXI. század cigarettája), akkor hazaérve egy fertőtlenítős kendővel töröld végig bizony a mobilodat is!

2. Óvjuk az időseket. Világossá vált, hogy az idősek kiemelten veszélyeztetettek. Persze ez még bőven nem végleges. Mi ütközik ki ebből? Beszéljük rá őket, hogy ne menjenek dolgozni, maradjanak a fenekükön, kertészkedjenek, olvassanak (Robin Cook: Járvány, Rejtő Jenő: Vesztegzár a grand hotelben vagy akár Decameron…), ne járjanak tömegközlekedéssel, pihenjenek sokat, legyenek friss levegőn, nekik vásároljatok be jól, kérdezzétek meg nincs-e szükségük valamire, ne látogassátok gyakran őket most, és ne passzoljátok le a taknyos unokákat.

3. Turbózd fel az immunrendszered és a családodét is! Bármilyen hihetetlen, de a kora tavaszi felső-légúti megbetegedések egyik fő oka az immunrendszerünk téli lerobbanása! Nem ciki C vitamint szedni, multivitamint, sőt D-t is, mert még alig süt a nap és a szervezetünknek bizony olyan nagy hiánya van belőle, mint patikáknak a szájmaszkból! És nem fogjátok elhinni, de aludjatok sokat, kerüljétek a stresszt, szeressétek egymást és használjátok ki, ha karantén lesz, nincs iskola, elmarad a mozi/színház/koncert/buli vagy otthoni munkára írnak ki. Társasozzatok, kártyázzatok, nevessetek sokat. Viccnek hiszitek, pedig nagyon sokat számít!

Mi várható ami reménnyel kecsegtet?

Először is, ha az idő kevésbé lesz csapadékos és hideg, vagyis szárazabb és melegebb, a vírus terjedésének sebességét feltételezhetően csökkenteni fogja. Ez nem főszabály, de lehet ebben reménykedni, ugyanis a felső légúti megbetegedéseket okozó vírusokra többnyire ez jellemző. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a fertőzött emberke által kiköpött vírus életképessége (fertőzőképessége), vagyis ameddig képes megfertőzni egy másik szervezetet, meleg száraz időben csökken.

A másik pedig a várva várt vakcina a betegség ellen. Ez persze csak azoknak lesz vigasz, akik addig nem kapták el, plusz tudni kell, hogy nem az oltás pillanatától válunk védetté, hanem van egy időszak ami alatt a védettség kialakul. Ez pár naptól egy hétig terjedhet kb. Jelenleg minden magán és állami vakcinagyártó vállalat gőz erővel dolgozik a megfelelő vakcinán, ez biztos. Személyes információból tudom, hogy egyik intézetben pedig egereken már nagyon jó eredményeket értek el és majmokon most kezdenek el tesztelni egy vakcinát. De ez csak egy a sok közül. Innen azért még egy idő mire piacon lesz, de megéri várni, mert nagyon sokat fog segíteni a helyzeten. A vakcina gyártási protokoll ugyanis így néz ki: kutatás-fejlesztés fázis, preclinical fázis (állatokon végzett tesztek), az önkéntes emberi tesztek (I-fázis), és a valódi beteg pácienseken végzett kísérletek (II-III fázis). Azt tudni kell, hogy egy vakcina kifejlesztése általában kb. 10 év. Ilyen esetekben azonban bizonyos engedményeket adnak ami nagyban felgyorsítja a folyamatot.

Vagyis várhatóan hónapok kérdése, és piacon lesz a vakcina, mindenki spóroljon, tartson ki, legyen fegyelmezett és figyeljünk egymásra! "

« vissza