Újhartyán betelepítésről



Községek a Duna mentén

Vecsés – Waiblingen, Blindheim, Gremheim – Dunaharaszti, Taksony (Taxa, Tax), Soroksár

Első látásra azt kérdezi magától az ember, hogy ezeknek a településeknek mi közük van egymáshoz. Ha azonban vesszük magunknak a fáradtságot, és nem sajnáljuk az időt, munkát, akkor igazán érdekes eredményekre juthatunk, rejtélyekre, amelyek nagyapáinknak és közülünk is sokaknak feladták a leckét. A szóbeszédben mindig újra és újra felmerül a származás témája. Gyakran mesélik azt, hogy a Fekete-erdőből és az Ulm-i környékről származunk. Már sok olyan ok, amely a kivándorláshoz vezetett és számos név vált ismertté családi - és eredetkutatók révén, valamint Werner Hacker kivándorlás-kutató egykori teljesítményének köszönhetően. Mégis ezeknek a családoknak a túlnyomó részénél nem lehet tudni, hogy a kivándorlás után hová kerültek. Ezeknek a dolgoknak a tisztázása érdekes és szép feladat, amely megoldásához lehetőleg minél több helyi lakos segítségére lenne szükség. Werner Hacker szempontjából is fontos, hogy lehetőleg minél több helységnévre derüljön fény.

Kutatásaim során a Dillingen – Höchstätt – Blindheim – Gremheim területre bukkantam. Eleinte elég kevés utalást találtam arra vonatkozólag, hogy összefüggés van e terület, a Blindheim – Gremheim középpont, Soroksár (ma Budapest része), Dunaharaszti, Taksony, és szülőhelyem, Vecsés között. Megerősítést nyert azonban ez a feltételezésem, amikor rábukkantam Prof. Dr. Adolf Layer cikkére Dillingenben. Ez a cikk a „Donauzeitung” nevű újság 5. Évfolyamának első számából (1954) származó „Der Heimatfreund” című melléklet része volt.

Amikor Gremheim a kivándorlási láz központja volt

Az Augsburg-i érsekség sok jobbágya talált Magyarországban új hazára a 18. Század első felében. A háborús évek minden korban szegénységet és szenvedést hoztak. Nem csoda hát, ha a legszűkösebb években a leginkább érintettek összefognak, hogy a hazát elhagyva békésebb és talán termékenyebb vidékre települjenek. A spanyol örökösödési háború sok rombolást és szenvedést okozott ezeknek a területeknek. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a háború vége felé a Dillingen-i számvevőségen egy erősödő kivándorlási folyamat vette kezdetét. A kivándorlók célja az a terület volt, amit nem sokkal azelőtt szabadított fel a császári hadsereg Magyarországban a török uralom alól. Ez a folyamat jól nyomon követhető a Dillingen-i számvevőség számlái révén (Bajorország, Állami Archívum Neuburg/Do.). Ezekből a dokumentumokból mégsem lehet az egész esemény méreteit és kiterjedését megállapítani, mert a feljegyzések mindig csak a kitelepülők által elvitt vagyontárgyakra kivetett adókról szólnak. Ez a vagyon, amit a kivándorlók magukkal vittek, viszonylag igen csekély volt, 10 és 400 Gulden közötti érték körül mozgott. Ezek a vagyonra utaló feljegyzések nyilvánvalóvá teszik, hogy a kitelepülők nagy része a lakosság szegényebb rétegeiből származott.

A Magyarországra kivándorlókról szóló hírek a 18. Század elején eléggé szórványossá váltak. Röviddel a századforduló előtt olvashatunk Jörg Mayr molnárlegényről Fristingenből, aki egy rokonával együtt Canisa-ba (Kanizsa)költözött, Magyarországra. Majdnem ezzel egyidőben hagyta el Tomas Haring feleségével és gyerekeivel együtt Gremheimet, hogy „Thonasorasti”- ban telepedjen le Ofen (Budapest) alatt. Őt követte 1702-ben Gabriel Jung kovács ugyancsak Gremheimből „Donarost”- ra (feltehetően ugyanaz, mint Thonasorasti). Ugyanabban az évben költözött Weisingenből Andreas Schuster Ofen- ba. Ezt a kis előcsapatot azonban csak egy évtizeddel később követték nagyobb számban bevándorlók. Wittislingent 1712 nyarán hagyta el Kaspar Frey, Joseph Kraus, Matthäus Abbt és Matthäus Bettinger, Weisingent Peter Burbach, Gremheimből pedig Mang Anton, Barbara Keyser és Maria Franziska Gastl költözött Ofen- ba. Leginkább a kisebb Gremheimből költöztek el az emberek. 1713 – ban a következő jobbágyokat jegyezte fel a Gremheim-i számvevőség: Kaspar Lang, Ursula Scherin, Maria Schredlin, Maria Moserin és Kaspar Büechele. Ők mindannyian szabad jobbágyok voltak és a Budapesttől délre eső Harasztiban telepedtek le. Két évvel később követte őket Johann Gasti.

Nyilvánvalóan nem ment rosszul a kitelepülteknek az új hazájukban, mert a következő években és évtizedekben sem lett vége a kivándorlási láznak Gremheimben. Sok rokon és ismerős követte az első kitelepülőket. 1717-ben Michael Jocham, Matthäus Kaltenegger és Gabriel Sailer zsoldosok eladták minden tulajdonukat Gremheimben, és a Duna mellé költöztek. Hozzájuk csatlakoztak még Joseph Schrettle, Leonhard Zühl, Wilhelm Kreys, Maria Pröbstin, Barbara Gastlin és kicsit később Eva Sailer szabad jobbágyok. Amennyire lehet tudni, a fővárostól délre eső Harasztit jelölték meg célállomásnak. További ilyen úti cél volt még Täxa Ofen-nél, ahová 1717 – ben Maria Grembin és Katharina Sailerin költöztek. Egy évtizeddel később, 1727 – ben ismét négy gremheimi indult útnak, név szerint Balthasar és Georg Kaltenegger, Matthäus Gremb és a kőműves Johann Schwertfeger. Őket követték 1728 – ban Anna Starckin és Candia Mosserin, valamint a következő években (1731) Wilhelm Seng, Joseph Leidl, Matthias Lang, Franz Oswald mészáros (1732) és Maria Bschaiderin (1742) gyerekei. Ezek a kitelepülők is nagyrészt Harasztit és Täxa-t vagy egyszerűen csak Magyarországot jelölték meg úti célnak. Adataink szerint, amelyek kétségtelenül hiányosak, csak Gremheim faluból közel 40 személy kelt bizonyítottan a spanyol örökösödési háború alatt útnak, hogy a nemrég törököktől felszabadított Magyarországra költözzön.

A fentiekben felsorolt kivándorlók Fristingenből, Weisingenből és Wittislingenből is azt bizonyítják, hogy az akkoriban Schwábföld többi részén megfigyelhető kivándorlási láz nagy hatással volt a Dillingen-i számvevőség többi településére. Dillingenből 1714 – ben Michael Senning henteslegény egy ismeretlen magyarországi helyre költözött. A következő év nyarán a Canisa-ban (Magyarország) élő Michael Oßwaldt kifizette a fristingeni származású felesége, Ursula Mair révén a neki járó hagyaték után levonandó adókat. Ugyanebben az évben vándorolt ki Donaualtheimből Hans Michael Schafnizl, valamint 1717 elején Hans Michael Haller Wittislingenből. A dillingeni számvevőség számláiból kiderül még, hogy a következő kivándorlók települtek bizonyíthatóan Magyarországra (kb.: 1750-ig): Philipp Eggert Riedsendből (1719), Georg Fogg (1727), Agnes Reitschuesterin Eppisbergből (1728), Johann Müller Dillingenből (1731), Michael Vogg Wittislingenből (1733-ban Belgrádba), Joseph és Johann Klingler Fristingenből (1735-ben Harasztiba), Franz Pfahler asztalos Fristingenből (1744-ben Pestre), továbbá Johann Georg, Anna Maria és Veronica Holl Óbudára, valamint Michael Ressle és Michael Lauppe ismeretlen magyarországi helyre. Összeállításunk több mint 60 kivándorlót kutatott fel a korábbi dillingeni számvevőség területéről. Ez kétségtelenül a kitelepülteknek csak egy kis része. Természetesen számos más, akkor pfalzneuburg-i települést is érintett a kivándorlási hullám, amelyek Dillingen körzetébe estek. A népesség eredetével foglalkozó kutatások érdekében azonban hasznos lenne, ha más, a körzetünkben lévő településeken is foglalkoznának ezekkel a dolgokkal.

Dr. Adolf Layer

Figyelemre méltó az előző munkával kapcsolatban egy kis adalékanyag Dunaharaszti történetéhez (Martin A. Jelitől), ami egy 1981-es házkalendáriumban jelent meg a 130-131. Oldalon. :

A tavalyi kalendáriumban olvashattunk Simpert Niggl egykori Nehresheim-i apát egyik útjáról 1699-ben, ami Magyarországon vezetett keresztül. Mint Wolfgang von Öttingen gróf udvari káplánja, Konstantinápolyba utazott, hogy a szultánnál tett látogatással pecsételje meg a törökökkel kötött békeszerződést, utastársaival együtt 1701-ben a hazafelé vezető úton is Magyarországon utaztak keresztül. A Neresheim-i bencés apátság könyvtárában található archívum két kéziratot is őriz erről a keleti útról, amik egy kicsit részletesebbek a kalendáriumban idézett könyvnél, amit Augsburgban nyomtattak. Az „MS 15” kézírást P. Leonhard Hayd írta latin nyelven, aki Neresheim-i szerzetesként az apát közvetlen kíséretében utazhatott. Nem tartunk vissza olvasóinktól egy érdekes bejegyzést Dunaharasztiról. Lefordítva így hangzik:

Január 16 (1701)

A miseáldozat után Tempshödből indultunk hóesésben, és az egész küldöttség négy óra múlva érkezett meg Donawharaszti – ba. A helységben csak svábok laknak Forster úr vezetése alatt, aki az előző háborúban élelmiszerügyi megbízott volt. Ezek az emberek a gallok (itt bizonyára a rácokra gondolnak, akitől akkoriban nagyon féltek) folytonos ide-oda vándorlása miatt, valamint az állandó nyomás és adókiadások következtében költöztek ide. Ezért hívják a helységet Schwabendorf-nak, illetve latinul Pagus Suvoriumnak. A lakosság lelki üdvére egy bencés szerzetes, Lambach testvér ügyel (Wels közelében, észak-Ausztria), aki az előző háborúban tábori káplánként szolgált. A többi svábnak a derék és hűséges Johann Reuttert tette meg elöljárónak, aki Obermarchtalból származik és egy ügyes, okos, talpraesett ember.

Az már biztosan tudható, hogy ezeknek az első telepeseknek a nagy része Schussenried, Zwiefalten, Hundersingen, Obermarchtal, Ehingen és Biberach térségéből érkezett. Van néhány utalás, amiket valamivel pontosabban kell megvizsgálni. Ezekről a területekről érkeztek azok a telepesek, akik 20 – 30 évvel később Hajóson (kb. 100 km-re délre Dunaharasztitól) telepedtek le. Az is lehetséges, hogy összefüggés van a Neresheim-i apát utazása és a következő feljegyzések között Dunaharasztiból.

∞ = házasság

+ = halál

∞ 1701. 11. 4.

Bötsch Baltasar Enderle Joh. Georg. házassági tanú = HT

Hofer (Hoser) Maria Stegmiller Andreas HT meghalt Sueviában

∞ 1701. 5. 3.

Brunner Michael Ehrnhofer Johann HT meghalt Bavariaban

V. Marx Martha Pryl? Andreas HT

∞ 1701. 8. 15.

Klaser Michael Novack Matthias HT született Sueviában

Riß Jakob HT meghalt Greimheimben

∞ 1700. 11.12.

Schafnizl Michael Riß Jakob HT

Firstinger Maria

Riß Jakob, felesége Ursula, házassági dátum ismeretlen

Következő gyerekeket Blindheimben keresztelték

1694. 11. 25. Fina ?1696 Josephus

1697. 5. 9. Anna, 1699 10. 15. Josephus, 1700 12. 25. Anna Dunaharaszti = DH – keresztapa Schafnizl Mich.

1702. 1. 19. Sebastian, DH. Keresztapa Schafnizl Mich.

1703. 5. 13. Matthias, DH. Keresztapa Schafnizl Mich.

Ezek a Blindheimben és Dunaharasztiban található, egyházi könyvekben lévő feljegyzések az első utalások egy 1700 körül történt betelepülésre. Ezekből azt tudhatjuk meg, hogy Riß Jakob családja valószínűleg 1700 elején költözött Blindheimből Dunaharasztiba. Egy 1700. 12. 25.-i bejegyzés azt bizonyítja, hogy a Neresheim-i apát találkozott már Blindheimből és környékéről származó emberekkel, amikor megérkezett Dunaharasztiba.

Nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy akkoriban nem csak az anyakönyvekben felmerült nevek voltak Dunaharasztiban, hanem sok más család is erről a környékről. Fontos szerepet játszhatott a Budapest környéki betelepítéseknél Savoyai Jenő herceg. Savoyai Jenő egyike volt azon parancsnokoknak, akik a spanyol örökösödési háború egyik történelmileg jelentős ütközetében harcoltak 1704. 8. 13.-án Blindheimnél, vagy ismertebb nevén a Höchstätt-i csatában. Pontosan az a Jenő herceg volt ő, akihez az egész Csepel-sziget (számos faluval együtt) tarozott Budapesttől délre (a szigetet 1697-ben kapta Donat Heißler von Heitersheim gróf császári tábornok özvegyétől. A sziget keleti felével szemben fekszik a két német település, Dunaharaszti és Taksony. Azonban Soroksár is, amely nagyarányú betelepítése 1714-ben történt. Ha az ember a kivándorlási- és célállomásokat ismeri, hirtelen világossá válik, hogy miért vált Taksony és Dunaharaszti a betelepülők kedvelt célpontjává. Mindkét helység a Duna mellett fekszik, földrajzilag nagy hasonlóságot mutatnak a kivándorlási helyekkel, ezért a telepesek igazán otthon érezhették magukat. Dunaharaszti és Taksony viszonylag könnyen elérhetőek voltak (folyami forgalom). A betelepülők Budapest közelsége miatt a különböző szakmákra nézve kedvező feltételeket élveztek. Azt is feltételezhetjük, hogy sok család, vagy ezek utódai Budán (Ofen), vagy Pesten telepedtek le.

A következő öszeállításban olyan neveket sorolunk fel, amelyek származásával kapcsolatban van valamilyen támpont. Fa:

Maria + 1732. 8. 15, 1 éves Dunaharaszti = DH, szülei Baum Georg és Mayer Barbara Hern Fenginiensis-ből (Herrenfinninger)

Beselc Balthasar, meghalt Gremheim/Suevia-ban ∞ 1723. 4. 20.

Buchele Caspar( Dr Layer 1713 Gr.) ∞ 1720. 5. 13. DH

Mayer Catharina ( Z. Höchst Uldaricus)? Rismayer Georg

Biechele Georg, Biechele Michael + Anna Gremheimből ∞ 1720. 1. 16. ,Blindheimben Findbek Ursula, T. D. Findbek Joann + Anna Unterglauheimból

Anna lányuk 1721. 6. 28.-án lett megkeresztelve DH-ban. Keresztszülők: Gerstenbrein Leonhard + Anna Brobst (Probst)

Maria 1698. 11. 5.-én született Gremheimben, 1717-ben DH-ba költözött ∞ 1718. 1. 24.DH Girstenbry Joannes

Dorfmüller Josefus Pinswangen/Sueviából+1736. 9. 6.,21 éves DH.

Eissenberger Anna Charina (Catharina) Höchstätt-i születésű∞ 1716. 5. 12., Balgruber (Balgenberg) Thomas ( Schlössingenben született)

A menyasszony szülei Eissenberger Joh. Georg + Cath.

Engelmayer Caspar BL-ből ∞ 1709. 5. 14. BL

Bronner Anna, T. D.Bronner Caspar

Maria született 1718. 5.DH-ban, keresztszülők Krauß Caspar + Maria

Eser Georg, született 1700. 12. 18.-án ∞ 1726. 10. 24.DH.

Schwertfeger Apollonia, született 1709. 7. 17.-én Gremheimben

T. D. Schwertfeger Johann(Dr. Layer szerint) 1727-ben DH-ba költözött

Eser Sebastian ∞ 1719. 2. 14. Blindheimből, Findek Anna Unterglauheimból

Johann Jakob született 1720. 7. 22.-énSoroksáron, KB, DH

Gasti Johann ( Dr. Layer szerint 1715 Gremheim) + 1731. 11. 20., 40 éves , Taxon∞ 1714. 2. 5. DH,Pirchel Walburga, házassági tanúk Mayer Georg + Lack Georg Pestről ( ő már 1698-ban DH-ban volt) és Lack Andreas, ők feltehetően Wolpertstettenből származnak.

Girstenbrey Johannes, kovács, született 1678. 4. 5.-én Gremheimben+ 1723. 4. 18. DH., 45 éves,II. ∞ (= második házasság) Probst Maria

Gerstmayer Jacob, született1705. 10. Wolpertstettenben,∞ Maria DH-ba 1732 – 1733. Ez a család az elődeim közé tartozott.

Glick, Glück Georg∞ 1713. 10. 24. DH, Sayler Apollonia, az esküvőn svábország lett megadva mindkettőjük lakóhelyeként

Grimm Caspar, operarius (munkás)+ 1717 4. 26. Taxon,∞ 1687. 11. 4. Gremheim Lang Anna, már 1713-ban DH-ban.

Hander Antonius+ 1732. 8. 2. DH, meghalt Finningenben, „Schevus”

Held Andreas∞ 1723. 6. 7. DH, Kreis Maria Gremheimből, lakóhelyük már 1730-ban Soroksár

Hess Matthias Ww∞ 1723. 5. 25. DH, Hell Maria Tapfheimből

Kaltenegger Georg∞ 1723. 6. 20. Blindheim, Firstinger Anna már 1724/1725-ben DH-ban lakott

Kaltenecker Matthias, Kaltenegger, Georg + Schmidt Barbara Gremheimből,∞ 1701. 11. 8. Blindheim, Wagner Barbara, Dr. Layer szerint 1717-ben DH-ban lakott; dunai sváb családkutatónk elődjei: Wilhelm Kungl, Hemsbach urak, születési hely – Katymar

Klingler Johann és Josephus, Fristingen (Dr. Layer szerint)

Kramer (Kromer) Georg Unterlauheimból,∞ 1707. 6. 21. Blindheim

Findbek Catharina, már 1721-ben DH a lakhelye

Kreuß, Kreis Wilhelm, meghalt Brümheimben (Gremheim vagy Baumenheim) svábországban,∞ 1719. 9. 16. ? Schindl Maria Oberglaheimból ?, a család Taksonyban élt.

Lang Caspar Caspar∞ 1712. 5. 10. Blindheim, lakóhelye Gremheim, de már 1714-ben DH-ban élt

Lang Matthias (Dr. Layer szerint 1732-ben) juhász és kanász,∞ 1729. 1. 10.Blindheim, Knobl Maria Schwenenbachból

Maylinger (Malinger) Johann Simon,+ 1727. 2. 7. Ingolstadt

Riedgraf (Riegraf) Johann, született 1693. 12. 23.-án Gremheimben

Riedgraf Georg Pfaffenhofenből és Brechtenbreiter Maria∞ 1721. 1. 7. Blindheim, Buz Dorothea Schwenningenből, 1728-ban Dunaharasztiban élt

Ries Leonhard Gremheimből,∞ 1712. 2. 10. Blindheim,Findbek Maria Unterglauheimból, Schwertfeger Johann és Riss Johann Gremheimből, Kromer Georg és Steinbinder Nicolaus Unterglauheimból, 1721 DH-ban

Sailer Gabriel Gremheimből,∞ 1714. 5. 28. Blindheim, Ma… Isteiner

Maria Unterliezheimból, Dr. Layer szerint 1717-ben Gremheimben lakott

Sidl, Sittl Johann Taxonból (Taksony),∞ 1723. 5. 25. Hell Theresia, meghalt Tapfheimben

Schomberger Johann Georg, művész Unterthükheimból, I. ∞ (= első házasság) 1701. 1. 10. Blindheim

Ww Brobst Margaretha, született Bronemiller, + 1707. 9. 4. , 30 éves,II. ∞ 1707. 10. 18. Blindenheim Girstenbrei Anna

Apollonia lányuk születésekor 1715. 3. 26.-án DH-ban az apa bejegyzett foglalkozása Ludi Magister (népiskolai tanító) volt. 1721. 8. 3.-án halt meg 40 évesen Dunaharasztiban, a család már 1713-ban DH-ban élt.

Georg Schuster. Több családot is találtun ez alatt a név alatt. Néhányan közüllük minden kétséget kizáróan Dürmentingenből származnak (Riedlingennél, a Duna mellett) pl.: Johann Georg cipész, aki 1715-ben DH-ban helyi elöljáró volt és már 1700 körül is itt élt.

Schuster Andreas, Dr. Layer szerint 1702-ben Weissingenből Budára költözött.

Schwertfeger Johannes, vagy Schwertfeger Johannes Georg Binswangenből,∞ 1702. 6. 26. Blindenheim, Riß Maria Gremheimből, 1727-ben Dunaharaszti

Stark Matthias Sueviaból, meghalt Gremheimben,∞ 1723. 4. 13. DH

Gerstmayer Maria, HT Zyl Leonhardus és Riß Georg

Steinpinter Michael, ∞ 1718. 8. 8. DH, Sailer Maria Catharina 1717 Gremheim, Z. Weiss P. , Kaltenecker Matth.

Waltner Johann Oberthürkheimból,∞ 1715. 4. 29. Blindheim, Hurler Maria, Neuweiler, 1720 Duhaharaszti

Winkler Leonhard,∞ 1723. 5. 10. DH, Hizler Maria Anna + 1724. 7. 20. , 20 éves, Harreichenből, meghalt Sueviaban (Hohenreichen)

Zill (Ziel) Leonhard, született 1690. 11. 7. Gremheimben,∞ 1717. 1. 10. Blindheim

Rechenauer Elisabeth Ehingenből, 1717 Gremheim. A család Dunaharasztiban lakott

Sajnos nem tudtam nyilvánosságra hozni az itt felsorolt családok általam ismert adatait, de olyan családok neveit sem, amelyekről nagy valószínűséggel feltételeztem, hogy erről a környékről származtak. Ennek ellenére egy későbbi munkámban (talán könyvben) részletesebben és közelebbről meg fogom ezeket vizsgálni.

Mivel az egyházi könyvekben, feljegyzésekben csak elszórva vannak utalások a származási helyre vonatkozóan, abból kell kiindulnunk, hogy még sok más család is, akiket nem említenek az egyházi feljegyzések, Blindheim – Gremheim közelebbi környezetéből, valamint a Duna térségében lévő Ingolstadt – Donauwörth környékéről származtak.

Sajnos azokból a Dunaharasztiban található egyházi iratokból, amelyek 1696-ból a házasságokkal és 1695. 5. 21.-vel a születésekkel kezdődnek, hiányoznak az 1703 március – 1713 június közötti időszak házassági, valamint az 1703 szeptember vége – 1713 június közötti időszak születési adatai. Mégis lehetséges az, hogy ezekben a Magyarország számára is zavaros időkben Dunaharaszti elhagyatott volt és nem nevelődtek új családok, minek következtében a betelepülés csak 1711 – 1712 között és után folytatódótt nagy lendülettel.

A falubeliek, barátok intenzív segítségével, legyen az aktív vagy passzív, módunkban állna elődeink származásáról többet megtudni.

Dunaharaszti összeírás

Judex (bíró) pozsonyi mészárosok

Hait (Heidl), Joann 6

Eisenhofer (Aiznhofer), Georg 12

Girstenbrei (Kirnsbrain), Michael 10

Kraus (Krausz), Caspar 12

Girstenbrei (Kirnsbrain), Leonard 10

Hess (Hez), Mathias 6

Kaiser (Kayser), Anton 9

Schuster (Schuister), Andreas 8

Krix, Mathias 6

Mar (Mayr), Joannes 6

Stock, Adam 5

Eisler (Aizler), Josephus 5

Müller (Miller, Millner), Christoph 6

Reder (Redderer), Sebastian 6

Weipert (Weimpert), Udalrious 4

Tauser (Dauser), Ferdinand 5

Weiß, Peter 8

Käsmayr (Kesmayr), Anton 9

Eisenhofer (Aiznhofer), Joann 6

Taiker (Deichert), Godefried 1

Baldner (Waltner, Wallner), Joann 1

Glas (Kloz), Michael 1

Feindt (Faind), Mathias 1

Stark, Mathias 1

Pjrm ? (Grim), Caspar 1

Textor = Weber

26. Schuster (Schujster), Franz 1

27. Sorh ? , Joann Georg 1

28. Bichele, Georg 2

29. Haas (Haz), Marcus 1

30. Rismayr (Rismar), Georg 2

31. Ries (Riz), Paulus 2

32. Schuster, Bartholomäus 2

33. Kaltenecker (Kaldiniker), Mathias 2

34. Biber, Joann 1 ½

35. Lambrecht, Michael 2

36. Kromer, Georg 1

37. Besele (Bichele), Balthasar 2

38. Thoma, Joannes 1 ½

39. Maar (Mayr), Casparus 1 ½

40. Kaltenecker (Kaldiniker), Joann 1 ½

41. Knor, Antonius 3

42. Lauter, Simon 1

43. Kaltenecker, Balthasar 2

44. Priczimar, Leonard 1

45. Faid (Veith), Jacob 2

46. Kaltenecker, Georg 1 ½

47. Szil (Zill), Leonard 2

48. Schwertfeger, Joann 1 ½

49. Lerner, Andreas 2

50. Lebl (Lebele, Löbl), Josephus 2

51. Schuster (Schujster), Mathias 2

52. Lang, Caspar 2

53. Sticzimajr, Leonard 2

54. Knichel (Kindcdl, Knichtl), Anton 1

55. Schöffer (Seffer), Conrad 1

56. Stark, Georg

57. Kern (Gern, Gerer ?), Michael

58. Sassauer, Adam

59. Eser, Georg

60. Fej (Föe, Veh), Jacob

61. Kraczer, Joannes

62. Leutl (Laigl, Laidl), Josephus

63. Ziegler (Cziegler), Joann Georg, Bierbrauer

64. Trenczir, Nicolaus, Müller

65. Piltperger, Ferdinand, Müller



Taksony/Taxon/Tax 1728

 

Judex (bíró) Pozsony, mészárosok

Roge (Rogge), Martin 48

Huisz (Hess), Georg 26

Kruisz, Thomas 19

Icziperger, Ernestus 10

Wagner, Georg 6

Gabler, Martin 43

Kraisz, Caspar 38

Hakl, Andreas 32

Ruff, Martin 32

Winckler, Jacob 30

Storck, Michael 22

Honn, Matthias 10

Kribl, Michael 16

Szapper, Joan 23

Grimm (Krimm), Georg 20

Faill (Feil), Georg 10

Abel, Joseph 17

Hoser, Martin 30

Ringeisen, Mathias 29

Perchtenprater, Caspar 16

Svarcz (Schwarz), Michael 18

Trapp, Joann 16

Ainzpacher (Eißenbacher), August 15

Wolff, Joann 14

Waizinger, Georg 14

Kribl, Nicolaus 13

Muncz, Georg 14

Waizinger, Caspar 19

Firnickl, Joann 9

Hoder, Melchior 6

Urmon, Blasius 3

Jung, Jacob 8
Textor = Weber

Lang, Leonhard

Eser, Jacobus 4 ½

Berger, Michael 4 ½

Kraisz, Wilhelm 4 ½

Wolff, Michael 3 ½

Kraisz, Jacobus 3

Nainer, Joannes 2

Mogenhar, (Mogenheim), Mathias 1 ½

Krell, Thomas 1 ½

Bauhoffer, Jacobus 1 ½

Walter, Laurent

Winckler, Leonard

Rujde, Joannes

Krell, Christoph

Miller, Franz Kleinhäusler

Ellenpauder (Ellenbacher), Matthias

Ajznpocher, Conrad

Leopold, Michael
Polszter, Joann
Ringeisen, Martin
Gangovszti, Johann Georg
Treer (Dreher), Georg
Nerk (Ferk), Fridericus
Communiatis

 


 

Újhartyán/Hartian

 

Die Gemeinde Újhartyán/Hartian hat 2800 Einwohner. Die Zusammensetzung der Bevölkerung: das vor mehr als 200 Jahren wiederangesiedelte Dorfbestand damals vorwiegend aus Deutschen, in minderer Zahl aus Slowaken und Ungarn (Madjaren). Im Laufe des 19ten Jahrhunderts verdeutschte sich das Dorf, doch in der zweiten Hälfte dieses Jahrhunderts trägt es schon die Merkmale des gewöhnlichen ungarischen Dorfes.

Újhartyán/Hartian befindet sich im Komitat Pest, in der unmittelbaren Nähe eines wichtigen Verkehrsknotenpunktes, und zwar am Abzweig Dabas-Pilis auf der Autobahn M5, am Kilometerstein 43. Hier schliesst sich auch die Autostrasse 405 an, die die Hauptverkehrslinie auf die Autobahn leitet.

Die Vergangenheit des Dorfes

 

Es ist das einzige Dorf des Herrschaftsgutes „Grassalkovich” in unserer Region, wo die Wiederansiedlung des um 1600 niedergegangenen Dorfes mit dem Namen Graf Antal I. verbunden ist. Die zu Anfang aus Slowaken und Ungarn (Madjaren) zusammengesetzte Gemeinde hat sich infolge einer starken Migration zu einer Gemeinde umorganisiert, deren Mehrheit die deutschen Nationalitäten ausmachten. Die vom deutschen Gebiet mitgebrachten Produktions- und Absatzgewohnheiten wurden sehr schnell heimisch gemacht. Nach dem Ausgleich vervielfältigten zahlreiche Grossfamilien ihr Vermögen. Diese wohlhabende, geschlossene, in materiell-ethnisch-religiöser Hinsicht homogene Bevölkerung wurde erst in der Mitte dieses Jahrhunderts von den ersten harten Schlägen getroffen. Ähnlich zu den verbürgerlichten Dörfern fielen viele (14 Personen) auch hier zum Opfer des Holocaust, die grösstenteils aus deutschen Nationalitäten bestehende Bevölkerung musste der drohenden Gefahr der Aussiedlung ins Auge schauen. Dies konnte zwar verhindert werden, doch das nicht mehr, dass mehr als 300 Neuhartianer Einwohner zur Wiedergutmachungsarbeit in die Ukraine verschleppt werden. Kurz darauf folgte die Schockwirkung der 50er Jahre, die dieses traditionell wohlhabende Bauerndorf auch materiell ausplünderte. Später konnte man der Kollektivisierung auch hier nicht ausweichen, die Form der Gewerkschaftsgenossenschaft, die die Tätigkeit der hauswirtschaftlichen Gemüsegärtnereien von 3-6 Joch ermöglichte, sicherte den Menschen relative Freiheit und Möglichkeit zur Warenproduktion. Dadurch wurde möglich, dass sich die Vermögensverhältnisse und das Lebensniveau der hiesigen Bevölkerung im Vergleich zu anderen Dörfern wesentlich ausgeglichener entwickeln konnte. Dies zeigte sich sowohl auf dem Dorfbild als auch an den Schulungszeigern der Bevölkerung. Die auf das geschichtliche Erbe und auf die letzteren Vorgänge basierende Fähigkeit zur Innovation hat Neuhartian ebenso eigen, wie die Renaissance der religiösen und ethnischen Sitten, welche das Leben dieser eigenartigen, selbstbewussten Gesellschaft schon damals bestimmten, als die politischen Verhältnisse dazu noch keine Möglichkeit sicherten.

Kulturelles Leben in Újhartyán/Hartian

 

Die Gemeinde hat immer den schwäbischen Sitten entsprechend gelebt. Ihre Traditionen hat sie bis zum heutigen Tag recht aufbewahrt. Dies kommt nicht nur in den Kirchen-, Glaubensbräuchen zum Ausdruck, sondern auch bei Anlässen wie Hochzeiten und andere Feste. Unsere Muttersprache, das Deutsch wird heutzutage jeweils nur von der ältesten Generation gesprochen oder meistens nur verstanden, aber unsere „Musikmuttersprache” ist erhalten geblieben und wird immer wieder genutzt, gepflegt. Wir haben aktive Blasmusikkapellen, Tanzgruppen, die teils die Vergangenheit pflegen und natürlich den Erwartungen des gegenwärtigen Kulturlebens entgegenkommen. Unsere Kulturgruppen nehmen an Veranstaltungen der deutschen Nationalitäten regelmässig teil, selbst das Dorf organisiert ähnliche Treffen.

Die Sehenswürdigkeiten des Dorfes

Újhartyán/Hartian - mit seiner Ordnung, Sauberkeit, schönen Häusern, mit seinen paralell laufenden Gassenzeilen - bietet selbst einen herrlichen Anblick, die Fremden können ja bei ihrem ersten Besuch nicht schweigend darüber hinweggehen.. Das gegenwärtige Bild des Dorfes: Neue Stockwerkhäuser mischen sich mit den L-förmigen Bürgerhäusern mit Ziegel- oder Mansardendach, welche noch in den 70er Jahren erbaut worden sind. Das einzige Gebäude mit Denkmalcharakter, die Katholische Kirche - mit der neulich erneuerten 300jährigen Orgel - auf der Hauptstrasse fügt sich in diesen Anblick hervorragend ein. Das Pfarrhaus neben der Kirche und das von ihm einige hundert Meter lang entfernte Rathaus, das 1913 erbaut wurde, rufen eine Stimmung wie vom Beginn des Jahrhunderts hervor. Vom Rathaus ist von dem hiesigen Historia Domus das folgende notiert worden: „...seine imposante und zweckmässige Einteilung ist bewundernswert.....ein solides Gebäude auf seinem ehemaligen Platz erbaut..... - dass es sich nicht grösser zeigt, ist dem schmalen Platz zuzuschreiben.....mit diesem Bau sind die Sorgen der Gemeinde für Jahrhunderte weggeworfen...”

Fremdenverkerhrsmöglichkeiten des Dorfes

Der Pótharaster Wald mit der (noch nicht ausgerichteten) Pusstakirche, die an der Grenze des Dorfes liegt, und die Nähe des Waldes von Pusztavacs bieten hervorragende Möglichkeiten zu verschiedenen Ausflügen und Wanderungen. Das Dorf - dank seinen fleissigen und gastfreundlichen Bewohnern - ist gut geeignet, sich in die Bewegung des Dorftourismus einzuschalten. Übrigens ist das Infrastrukturnetz total ausgebaut: digitaler Fernruf, Leitungsgas- und Trinkwasser, Schmutzwasserbeseitigung, selbständige Apotheke, Restaurant, Gasthof, Pansion neben der Autobahn, Quartiermöglichkeit gesichert.

Unsere ständigen kulturellen Veranstaltungen:

 

Der dritte Sonntag im Januar Kostümball der Grundschule

Der vierte Sonntag im Januar Faschingsfest des Kindergartens

Der erste Sonntag im Februar Vorstellung der örtlichen traditions-pflegenden Gruppen


Der zweite Samstag im Februar traditioneller Schwabenball

Mitte Februars sog. „Lahmer Donnerstag” - Faschingsball

15. März Nationaler Feiertag, Festaufzug mit Fackeln von der Kirche bis zum Heldenplatz

31. Mai anlässlich des Religionslehrabschlusses heilige Messe im Freien an der Kapelle „Maria”

 

Der erste Sonntag im Juni DORFFEST


Der Sonntag nach dem 20sten Oktober Kirchweihfest

(2tägig: Sonntag und Montag)

Im Laufe Novembers Jubiläumfeier der 25sten, 40sten, 50sten und 60sten Hochzeitstage

 

22.Dezember Feierliches Weihnachtskonzert in der Kirche

 

 

Kulturelles Leben von Újhartyán/Hartia

Újhartyán/Hartian, was die Abstammung angeht, besteht grösstenteils aus ungarndeutschen Einwohnern, deren Ahnen von 1764 an nach Ungarn umgesiedelt hatten. Die Gemeinde hat ganz bis zum zweiten Weltkrieg, bis zu den 40er Jahren ihre Muttersprache, das Deutsch richtig beherrscht und gesprochen. Einer Weile nach konnten nur die örtlichen Blasmusikkapellen die Traditionen und Bräuche aufbewahren, so konnte mindestens unsere „Musikmuttersprache” erhalten geblieben werden. In den Hochzeiten spielten die Musikanten Polkas, Walzer, Marsch. Diese Melodien sind seither auch in den Herzen unserer Kinder lieb.

Zu Anfang der 80er Jahre fangen wir an, uns den Veranstaltungen des damaligen Demokratischen Bundes der Ungarndeutschen durch die Kapelle „Schwäbisches Party” anzuschliessen. Diese Kapelle hat schon in 1985 eine österreichische Blasmusikkapelle als Gast empfangen und seit 1989 hat sie ständige Beziehung mit einer anderen Kapelle aus Bayern.

Im kulturellen Leben Neuhartians hat die Gründung der Selbstverwaltungen eine richtige Wandel gebracht. Die grössere Selbständigkeit hat Lust gegeben, unsere Vergangenheit, unsere Traditonen intensiver zu erforschen. Die sich seit langem betätigende Tanzgruppe und der Gesangchor des Rentnerklubs wurden als Vorbilder betrachtet, und ihrem Beispiel folgend kamen immer neuere Gruppen zustande, um diese Arbeit fortzusetzen bzw. zu ergänzen.

Unsere derzeit tätige Kulturgruppen:

Blasmusikkapelle „Schwäbisches Party”

Blasmusikkapelle des traditionspflegenden Musikverbandes

Jugendkapellen

Tanzgruppe und Gesangchor des Rentnerklubs

Tanzgruppe der Erwachsenen

Kindertanzgruppe

Unsere wichtigeren Stationen in den letzten Jahren:

Zur ersten richtigen Vorstellung bot das Junifest 1992 ausgezeichnete Möglichkeit. Noch in diesem September veranstalteten wir ein Schwäbisches Festival. Jedes Jahr organisieren wir unseren traditionellen Schwabenball. Wir nahmen an dem Paneuropäischen Kulturfest mit 120 Mitwirkenden teil. 1995 organisierten wir das traditionsschaffende Dorffest zum ersten Mal. Unsere Kulturgruppen kommen jeder Einladung gern entgegen. Neben der Musik und dem Tanz werfen wir unseren Blick auch nach anderen Richtungen: alte Photos, sachliche Andenken erforschen wir, um diese für die Zukunft zu erhalten. Wir versuchen alle Andenken aus der Vergangenheit des Dorfes zu sammeln.

 



A magyarországi német nemzetiségről - részlet

A hazánk területére települt német népcsoport esetében a sváb elnevezés a Kárpát-medencében és a szomszédos népek nyelvében is általánosan elterjedt. Idegen népek általánosító alapon történő elnevezése nem ritka, hiszen pl. a franciák is egy törzs, az alemann elnevezését terjesztették ki az egész mai német nemzetre. A középkorban nálunk is egy törzs, a szász neve jelölt minden németet a bajoron kívül. A végső ok a sváb név esetében is ez, hiszen az első telepesek nagy többsége valóban SvábföldrőlSchwabenből, Württenbergbőlérkezett Ulmon át, hosszú dunai úton Magyarországra. Az ő törzsi nevük rögződött a Duna-medence valamennyi népének nyelvében, mint a török hódoltság felszámolása után érkezett német telepesek általános elnevezése. A névadó törzs maga e tájon jobbára csak nevében él. A XVIII. század végén ezen telepesek közül sokan tovább vándoroltak a Duna mentén délre, egészen Dobrudzsáig és Ukrajnába, sőt a Volga mellé a Kaukázuson túlra is. Jellemző, hogy Ukrajnában utódaikat más német telepesek még a XX. század elején is die Ungarn néven (magyarok) emlegették, holott pontosan tudták róluk, hogy svábok. A helyükre a Kárpát medencébe szinte mindenütt bajorok és frankok léptek, akik viszont az ő nevüket örökölték. Mivel a betelepült németek javarészt földműveléssel, mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak, a sváb név abban az időben elsősorban a paraszttelepeseket jelölte, így a schwäbisch (sváb) név a népességen belül szociális értékrendet is takart, és fogalmilag azonosult a bäurisch (paraszti) képzetével.

A mai Magyarország területén élő német népcsoportok a századok során több hullámban kerültek mai lakóhelyükre. Legtöbben akkor érkeztek, amikor az ország felszabadult a török uralom alól; a középkori iparosodás és városi fejlődés kibontakozásában a magyar uralkodók fontos szerepet szántak a német kézműveseknek és kereskedőknek. A hódoltság és az állandó háborúskodás következtében az ország településeinek nem kis része elpusztult vagy elnéptelenedett, így hatalmas területek, egykori gazdag termőföldek vártak arra, hogy visszahódítsák őket a török után a természettől is. A megtizedelt magyarság önmagában nem volt elégséges ennek a feladatnak a megoldására, ezért a király, a katolikus egyház, a királyi kamara és maguk a földesurak is mindent megtettek, hogy Magyarországra átköltözni kész telepeseket toborozzanak; Németországban ekkor a harmincéves háború, és az egyre fokozódó feudális elnyomás miatt magasra szökött a kivándorlási láz.

A magyarországi kapitalista fejlődés a XIX. században növekvő munkaerő szükségletet igényelt, ezért az ipari fejlődés korában ismét nagy számban érkeztek hazánkba Ausztriából és Németországból szakmunkások. Bizonyos ipari ágazatokat kifejezetten a betelepült németek űztek, erről tanúskodik mintegy hetven iparág szakmai nyelve, mely a mai napig őrzi az elmagyarosodott német szakkifejezéseket.

A XVIII. században Magyarországra érkező németek közép és délnémet: rajnai-frank-hesseni és bajor-osztrák nyelvjárásokat beszéltek. Az új hazában ezek nyelvi kiegyenlítődésen mentek keresztül, és összecsiszolódtak egy egységes keveréknyelvjárássá. Ez a nyelvjárás volt az elsődleges kommunikációs eszköz a magyarországi németség körében egészen a XX. század elejéig. A XVIII. században a német irodalmi nyelv írott és beszélt formában jelen volt mind az oktatásban, mind a szószéken, de a német nemzetiség többségénél ezt csak a megértés, nem a beszélés szintjén ismerték. Napjainkban a német nemzetiség lakta településeken, a népszámlálás adatai szerint sokan vallják magukat német nemzetiségűnek, de nyelvükben magyar ajkúnak, mivel a sváb nyelv ismerete a nagycsaládok szétköltözése, az anyák munkába állása miatt az utódokra nem hagyományozódik át, és így a sváb nyelv cselekvő tudása a kifejezetten idős korosztályra korlátozódik. A mai nemzedék ezért arra törekszik, hogy a településeken működő német tagozatos iskolákban maga és gyermekei az irodalmi német nyelvet jól elsajátítsák.

A Magyarországra betelepült németek nagyobbrészt földművesek, kisebb részben, a városokban iparűzők voltak. Ruházatukat a célszerűség, a paraszti és az ipari munkához való alkalmazkodás határozta meg. A korabeli leírások különös ismertetőjelként említik a német férfiak hosszú, fonott haját és borotvált arcát. Az idősebb férfiak körében még az 1940-es években is viseltek faluhelyen hosszú hajat. A férfiak hosszú, gallértalan, háziszőttes inget hordtak, amelyhez glottból vagy selyemből sálszerű nyakravalót viseltek. A nadrág szűk volt, és csak a térdet takarta. Sajátos német férfilábbeli volt a Schuhpatschker. Ez gyapjúból volt kötve, csizmaszerűen térdig ért, és talpát zsákvászonnal erősítették meg. Télen erre a harisnyára klumpát húztak. A férfiruházatnak a kötény elengedhetetlen tartozéka volt, kékfestőből vagy ünneprefényes vászonból varrva. A melles kötényeket gótbetűs monogrammal díszítették. A magyarországi német nők hajviselete különösen jellegzetes volt. A művészi igénnyel, hajfürtökkel és hajfonatokkal fésült frizurák éppen a Budapest melletti falvakban mutattak gazdag változatosságot. Fejkötőjük általában fehér házivászonból készült, amelynek dísze az arcot keretező csipke vagy hímzett szegélydísz volt. A nők fehér háziszőttes vászonból készült, bő, berakott ujjú inget viseltek. A német nők szépségideálja a lapos kebel és a széles csípő volt, ezért hazájukból elhozták és a magyar parasztság körében is elterjesztették a csípőt szélesítő farpárnát. Mellényükön a sujtás, csipke, hímzés a szabásvonalat hangsúlyozta. Szoknyájuk hosszú volt, 4-12 m anyagot is felhasználtak készítésükhöz. Az asszonyok kötény nélkül sem ünnepre, sem hétköznapra az utcára ki nem mentek. A lányok rézgyűrűket, többsoros üveggyöngyöket, fülbevalót viseltek ünnepekre, a férjes asszony azonban már csak jegygyűrűjét hordta.


Közismert mindannyiunk számára a németség zeneszeretete. A német nemzetiségről az a mondás járja, hogy énekelve, zenélve, táncolva jönnek a világra. A falusi német lakosság körében élő hagyomány a családban énekelt dalokat kézzel írott énekeskönyv formájában összegyűjteni, és azt az ifjabb nemzedéknek továbbadni. Magam is láttam Dunaharasztin ilyen kézzel írt, sváb nyelvű énekeskönyvet egy néninél. A falusi dalkörökben és a templomban is többszólamban énekelnek. A német faluközösségek életében a munkavégzést az ének, zene és tánc foglalja keretbe. Az egyházi ünnepek, körmenetek szívet-lelket egybekapcsoló hangulatát az orgonaszó és a fúvós zenekari kíséretben felzengő népének adja meg.Az őszi ünnepkör középpontjában a szüret és a következő gazdasági évre való felkészülés áll. A németség a búcsúidőket általában őszi időszakra teszi. Így az aratás befejeztével, amikor a mezei munkák egy időre pihenhetnek, küszöbön áll a búcsú ünnepe, melyre a német nyelvjárások a Kirmes, Kirwai szavakat használják. Ezek a szavak a templom védőszentjének ünnepét jelentik. A búcsú nemcsak a templom védőszentjének, a nyári és őszi munkák befejezésének, hanem a család és a faluközösség háromnapos, vásárral egybekötött, bállal befejezett ünnepe is.

A szüreti mulatságokat a szüret befejezését követő vasárnap szokták tartani. Sok faluban felvonulást rendeznek, feldíszített kocsin szüretelőkádat, és más szüretkor használatos eszközöket visznek. A kocsi mögött a vidékre jellemző népviseletbe öltözött férfiak, asszonyok vonulnak fel, természetesen fúvószenekari kísérettel.

Az őszi ünnepkör utolsó hónapjában, novemberben még két fontos napon ünneplik meg a gazdasági év munkálatainak befejezését. Az egyik Márton-nap, november 11., s az utolsó Katalin-nap, november 25. A Katalin-bál az Advent előtti utolsó mulatság, hiszen e naptól kezdve egészen Karácsony másnapjáig mulatságot nem tartanak.

Koczka Tamásné