Tapfheim

2016. július 23-24. Barátsági szerződés megkötése... bővebben a linkre kattintva.....

Látogatás Újhartyánban 2014.06.20- 22. Bővebben itt....

Újhartyán és Tapfheim kapcsolata a kezdettől

 

Az 1990-es évek második felében felhívott Budapestről egy fiatalember – Scheiling Péter – hogy kutatja a hartyáni Rizmajer családok származását és neki a Rizmajer Márton (hartyáni közismert nevén Pesti Márton bácsi), aki egyébként egyik dédnagyapám – rokon. Scheiling Péter megismertetett engem is addigi kutatásaival, és megajándékozott az egyetemi szakdolgozatával „Újhartyán betelepítése a belső migráció tükrében” címmel. A kutatások odáig vezettek, hogy tudtuk, honnan költöztek az Új-Hartyánt megalapító családok erre a helyre, ezután csak az volt a kérdés, hogy Dunaharasztiba, Taksonyba, Soroksárra melyik németországi területről érkeztek őseink. Scheiling Péter kutatómunkája és Anton Wirth kutatásai lehetővé tették, hogy ehhez az információhoz is hozzájussunk.

Így én, mint az újhartyáni német kisebbségi önkormányzat elnöke, levelet tettem föl az Internetre, hogy partnerkapcsolat kialakítása céljából keressük a kapcsolatot olyan németországi településekkel, ahonnan feltehetően őseink származnak. Ennek a levélnek az alján 2001. december 09. dátum áll, tehát már kilenc éve…

Legközelebbi internetes levelezéseim dátuma 2005. február 8, amikor is levelemet továbbítják a tapfheimi Manfred Wegele úrhoz, aki Tapfheimben tanár, egyébként pedig az ottani családfakutató egyesület vezetője. Már akkor segítséget ajánlott fel újhartyáni családok felkutatásához, iskolai partnerkapcsolat kiépítéséhez.

A levelezések intenzitása nem csökkent az újhartyáni kisebbségi önkormányzat részéről, megkerestük Teo Keller urat, a tapfheimi fúvószenekar vezetőjét, ugyanakkor partnerkapcsolat kialakítására tettünk kezdeményezést Tapfheim község polgármesterénél, Karl Malz úrnál is, aki szerencsénkre a községi fúvószenekaruk aktív tagja is volt egyben.

Így érkeztünk el a 2008. évhez, amikor is meghívásunkra Tapfheim község polgármestere látogatást tett Újhartyánban a Falunapon. Ettől kezdve önkormányzati és zenei vonalon is illetve a kisebbségi önkormányzat képviselőjeként is bekapcsolódott a munkába Tóth Antal önkormányzati képviselő, zenetanár.

2010 nyarán ismét meglátogatta településünket Karl Malz, Tapheim polgármestere, de most már azzal a szándékkal, hogy egy rövid látogatásra invitálja Tapfheimbe az újhartyáni Sváb Parti zenekart. Ennek a meghívásnak 2010. június 19-i hét végéjén tettünk eleget. Lehetőségünk nyílt arra a földterületre lépni, ahonnan őseink származnak. Igazán felemelő érzés volt. Barátságos hangulatban fogadtak bennünket az ottani zenészek, a falu lakossága. Vártak bennünket, tudtak érkezésünkről, sőt: úgy szervezték napjainkat, hogy szombat este a zenei főszereplői lehettünk a tapfheimi horgászegyesület az esti rendezvényének.

Abban a reményben váltunk el egymástól, hogy a következő évben Újhartyánban láthatjuk viszont tapheimi vendégeinket.


Német Nemzetiségi Önkormányzat

Lauter Antal